A Debreceni Szociális Szolgáltató Központ 

A Debreceni Szociális Szolgáltató Központ (a továbbiakban: DSZSZK) integrált intézmény mindezek alapján 2016. október 1. napján jött létre részben a 2013. december 31. napjáig Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Debreceni Fogyatékosokat Ellátó Intézményből, mint befogadó költségvetési intézményből, mely az integrált intézmény székhelye lett. 

Az emberi méltóság a szociális gondoskodás egyik legfontosabb kérdése. 
Ennek tiszteletben tartása az intézmény által nyújtott ellátások igénybevétele esetén úgy valósítható meg, hogy az ellátott egyénre szabottan kapja meg az állapotának megfelelő legmagasabb szintű ellátást, ápolást, támogatást. Az ellátottra, mint egyénre az intézmény szolgáltatásait igénybe vevő személyre kell tekinteni, szem előtt tartva a magánélethez való jogát, amelyet a személyzetben folyamatosan tudatosítani kell.
Az intézmény valamennyi szolgáltatását tekintve hangsúlyos a segítő gondozási modell erősítése, amely során a dolgozók, az ellátottak állapotához igazodva életútjaik valódi segítőjévé, döntéseik támogatójává, tanácsot adó kísérőjévé válnak.
A fejlesztések középpontjában továbbra is a segítségre szoruló emberek állnak, akiknek színvonalas ellátása feltételezi az emberi értékek tiszteletben tartását, a segítők és segítettek együttműködését. A szolgáltatások ezért összehangoltan, koordináltan működnek és teljes mértékben igyekeznek lefedni a szociális szükségleteket.

A szolgáltatások az adott ellátási területen teljes körűén lefedik az ellátottak szükségleteit, az egyenlő bánásmód elvét követve minden ellátottnak azonos mértékben és minőségben járnak. Fontos a minőség folyamatos fejlesztése – a gazdasági lehetőségek figyelemébe vételével – az ellátottak igényeihez igazodva.
Általánosságban elmondható, hogy a szociális ellátásban átlátható, ellenőrizhető, a valós és elismert szükségletek alapján fejleszthető szociális szolgáltatások rendszerére van szükség: a szolgáltatások felhasználó-központú tervezésére, működtetésére, finanszírozására és ellenőrzésére.

A feladatok ellátására vonatkozó szakmai program az egyedi sajátosságok alapján meghatározza az intézmény szakmai tevékenységét, az ellátás biztosításának hosszú távú céljait.

 

Intézmény neve:

Debreceni Szociális Szolgáltató Központ
Székhelye:
4032 Debrecen, Böszörményi út 148.
Elérhetőség: 
tel: 06-52/412-033
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
(térkép)


Telephelyei:    

Bárándi Humán Szolgáltató Otthon
4161 Báránd, Szociális otthon sétány

Szerep-Hosszúháti Humán Szolgáltató Otthon I.
4163. Szerep-Hosszúhát, Ág u. 27. (097. hrsz.)

Szerep-Hosszúháti Humán Szolgáltató Otthon II.
4163. Szerep-Hosszúhát, Ág u. 28. ( 098/7. hrsz.)

Szerep-Hosszúháti Humán Szolgáltató Otthon III.
4163. Szerep-Hosszúhát, Ág u. 29. ( 0120. hrsz.)

Szerepi Támogatott Lakhatási Központ
4162 Szerep, Emlék u.16.

Az intézmény alaptevékenysége:

Alapszolgáltatás keretében:

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 94 db. kihelyezhető jelzőkészülékre
Bejegyzett helye, szolgáltatási központ: Debreceni Szociális Szolgáltató Központ
4032 Debrecen, Böszörményi út 148.

Házi segítségnyújtás:
Bejegyzett helye, szolgáltatási központ: Szerepi Támogatott Lakhatási Otthon
4162 Szerep Emlék u. 16.

Közösségi ellátás Pszichiátriai betegek részére:
Bejegyzett helye, szolgáltatási központ: Szerepi Támogatott Lakhatási Otthon
4162 Szerep Emlék u. 16.

Nappali ellátás:
Bejegyzett helye, szolgáltatási központ: Szerepi Támogatott Lakhatási Otthon
4162 Szerep Emlék u. 16.


Szakosított ellátás keretében: 

Debreceni Szociális Szolgáltató Központ székhely intézményében:
•    ápolást, gondozást nyújtó intézményi ellátás fogyatékos személyek otthona: engedélyezett férőhelyek száma: 140 fő
•    lakóotthoni ellátás, fogyatékos személyek ápoló- gondozó célú lakotthona:
             engedélyezett férőhelyek száma 12 fő
•    fejlesztő foglalkoztatás, foglalkoztatható személyek száma: 12 fő 

Bárándi Humán Szolgáltató Otthon:
•    Fogyatékos személyek otthona: engedélyezett férőhelyek száma 3 fő
•    Pszichiátriai betegek otthona: engedélyezett férőhelyek száma 23 fő
•    Szenvedélybetegek otthona: engedélyezett férőhelyek száma 82 fő

Szerep-Hosszúháti Humán Szolgáltató Otthon I.
•    Fogyatékos személyek otthona: engedélyezett férőhelyek száma 72 fő

Szerep-Hosszúháti Humán Szolgáltató Otthon II.

•    Pszichiátriai betegek átmeneti otthona: engedélyezett férőhelyek száma: 20 fő

Szerep-Hosszúháti Humán Szolgáltató Otthon III.
•    Fogyatékos személyek otthona: engedélyezett férőhelyek száma: 20 fő

Szerepi Támogatott Lakhatási Központ
•    Támogatott lakhatás szolgáltatás: engedélyezett férőhelyek száma: 
6 db lakhatási szolgáltatást biztosító ingatlanban ellátható személyek száma: 72 fő

Weboldalunkon sütiket használunk

A dszszk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.